2017. augusztus 17., csütörtök

George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

Leírás:
A II. világháború után közvetlenül, mikor az emberiség még alig ocsúdott fel a borzalmakból, idegen eredetű vírus támadja meg a Földet... és különleges tulajdonságokkal ruházza fel a túlélők egy részét. Az ászok emberfeletti mentális és fizikai képességekre tesznek szert. Másoknak csupán bizarr lelki és testi torzulások jutnak - belőlük lesznek a jokerek. A túlélők között vannak olyanok, akik az emberiség szolgálatába állítják képességeiket, mások inkább a gonosz csábításának engednek. A Wild Cards az ászok és a jokerek története, a sorozat első része - ennek a torzult világnak a "bibliája" - pedig 1946-tól a 80-as évekig kalauzolja el az olvasót.
George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot

Vélemény:
Eredeti történet nincs. Ugyanazokból a panelekből építkeznek az írók évezredek óta, csak a helyszín és a szereplők váltakoznak és így létre lehet hozni valamit, ami csak távolról ismerős.
A Wild Cards sorozat sem eredeti, sőt. Igazából versenyt csináltam belőle, hogy minden fejezethez
odaválogattam a hozzá kapcsolódó film, sorozat zenéit és szinte mindig volt találat. Mert bizony ez
Amikor megállt a Föld, ez az Ember a fellegvárban, ez a Rockateer, ez az X-men akárhány és így tovább.
Amit kapunk egy, a II. világháborútól kezdve alternatív dimenzióba helyezett novellagyűjtemény.
Az alternatívát meg csak az okozza, hogy amúgy a népesség nagy része X-men lett, vagy felvállalhatóan hasznos képességekkel és emberi kinézettel, vagy csak humanoid de groteszk külsővel esetleg ezek permutációi. Minden más marad, mi is nagyrészt Amerikában, ahol az ismert elnökök váltják egymást, de mindig ott vannak a háttérben, ahogy más ismert emberek és események is. Az előtérben meg mindig egy mutáns hol érdekesebb, hol kevésbé története.
A mellékszereplők a következő történetben akár főszereplők is lehetnek, de lehet csak négy novellával arrébb hivatkoznak vissza ismét rá egy félmondattal.
És hát Martin. Mert ezzel adják el. De közben meg a 680 oldalból írt kb 40-et, ha a szerkesztői munka lehetett is nagyobb meló. Az alapötleten túl ez egy hatalmas szerepjáték megregényesítése amiben igen neves írók is részt vesznek Martin-on kívül is.
És, hogy milyen?
Hosszú és még hosszabb lesz, nem találtam pontos adatot, de 10-20 ezer oldal körül lehet már a sorozat.
És fogalmam sincs milyen, hisz lassan 30 évet ölel fel. Amit viszont az első részben kapunk az jó. Jó az eleje is, amikor még a vírus nem kezdett működni, legalábbis engem egyből beszippantott, jók az utána lévő történetek is, a színvonal csak picit hullámzó is, sajnos a stílus is szinte homogén és talán tényleg lehetne nagyobb fantáziával nekifogni, a történetekbe még több történést adni, mert azért picit lassú és picit már ismerős a többsége, de ettől még remek szórakozás és mínőség/ár/oldalszám viszonylatában az egyik legjobb vásár most a piacon:)

2017. augusztus 2., szerda

Megszakítjuk adásunkat!

Van úgy, hogy szinte indokolatlan 50 oldalas csatornahálózat leírás szakítja meg az amúgy élvezetes Victor Hugo könyvünket, vagy csak egy recept a kriminket, így hát most egy pillanatig mi is megszakítjuk a könyvekről való írást valami mással.
Hogy indok is legyen az amúgy teljes mértékben senkinek teljes megelégedést nem adó, ám teljesen ártatlan bejegyzésre menjünk vissza 1-2 héttel ezelőttre.

A Sárréti Csilifarm facebook oldalán megjelent egy felhívás, hogy bloggerek jelentkezzenek. Én kis túlzással blogger is vagyok. Azt meg nem mondták, hogy gasztroblogger jelentkezzen, ami biztos nem vagyok, így hát mondtam, hogy ímhol itt vagyok én, a pici könyves. És mivel szerintük is picit vicces, hogy könyvesblogként lett jelentkezve a nem specifikált kiírásra, így voltak oly kedvesek és egy kisebb csomagot küldtek a múlt héten.
A csomag tartalma nem meglepő módon csili, méghozzá 4 fajta termék is.
A csilivel és magával a csípős dolgokkal a kapcsolatom elég felemás. Egyrészt szeretem a csípőst, de egy adott intervallumban. Egyértelműen mainstream csípős dolgok, mint a KFC-s csípős csirkeszárny, a Burger King Hot whooper és hasonló annyira sem csípős, hogy éreznék bármit, de tényleg semmit. A jalapeno-t meg a csípős pepperonit már szeretem, sokat használom a főzőcskében és pizzán is jól mutatnak, ezek is ritkán csípősek, vagy minimálisan, de ízre, állagra nekem ezek a megfelelőek. És ezeket még mindig bölcsis szintnek titulálnák a csilikedvelők és biztos így is van, de itt jön az a része a csilinek, ami már annyira nem jön be, ez pedig a kivagyiság dolog, hogy bizony attól vagy valaki, hogy harapod a habanerot és barátait. Ezt a részét már nem értem, nyilván nem harapnék bele, ahogy a legcsípősebb szószokat is kerülném távolról, mert minek, kinek szenvedjek ha semmi ízt nem érzek, csak azt, hogy baromira csíp (aláírom, hogy valaki meg simán érez ízeket mellette, sőt ugye mindenféle jótékony hatása is lehet utólag, de hát na, ez nem én vagyok).
Röviden ezt fel is vázoltam a csilis fiúknak, hogy azért ne a legkeményebb termékeiket küldjék, mert az senkinek sem lesz jó.

Abba már nem vagyok biztos, hogy erre ügyeltek is:)

Mindenesetre kisütöttem pár baconbe tekert csirkecsíkot, hogy legyen mibe mártogatni, fogtam kicsi a bors, de agyban erős barátomat Tyrion-t és leültem tesztelni a hétvégén:)
Elsőként az új, még nem kapható termékükkel kezdtem ami egy eperrel dúsított csilikrém lenne. Bevallom első kóstolásra sem az eper sem a csili íze nem jött ki, így a későbbiekben már bátrabban mártogattam ezt a szószt, hogy érezzek is valamit. Sajnos itt van jó és rossz hír is. A jó hír, hogy abszolút epres, finom, ízletes lett másodszor, harmadszor, sokadszor. A rossz hír az, hogy a csípőssége nulla, simán kanalazható lenne, ha nem spórolnék vele, de tényleg nulla csili íz érződik, szóval ezt szerintem még lehetne erősíteni.
A másik három szósz már kapható szósz és gyanúsan rá is volt írva, hogy extra erős, így azt már egyértelműen nem kanalazásra szánták.
Két hagyományos piros színű van és egy sárgás, ami a Dzsedi Tej névre hallgat és barackkal párosították a csiliket. Viszont ez ellentétben az epressel már tényleg csípet, de valahogy ízre sem volt az igazi, de majd még próbálgatom.
És tudom, hogy baromi rossz gasztroblogger leszek, de a másik két szósz, a Fire in the Hole (ami névre egyezik a W35 burgerével ami életem legcsípősebb burgere volt) és a Csak Norris (és amúgy ide tartozik a Dzsedi Tej is ízre) egyáltalán nem az én termékem, sőt nagyon különbséget sem tudok tenni, mindkettő hasonló színű, állagú és piszok erős és a csípősségén kívül az íze sem az enyém sajnos.
Végül az összes már kimert szószt összeöntöttem egy üveg joghurttal, hogy hígítva legyen a mártogatós és bár így már a csípőssége vesztett, de sajnos ízre most sem találta el azt, amit én vártam.

Összesítésben:
-A csípős és a csili jó, de mindenkinek más a már és a még élvezhető
-Csilit gyümölccsel keverni nem olyan hülyeség, mint gondoltam volna, de fontosak az arányok.
-A Sárréti Csilifarm rendkívül fantáziadús a névadásban, a grafika, kiszerelés is remek, a PR-t rendkívül jól kezelik, nem csak azért mert egy könyves bloggernek küldenek csilit (bár tényleg a kevésbé csípős változatokat jobban tudtam volna hasznosítani), de a Dumaszínházasokkal is kapcsolatot ápolnak (na ők rágják a paprikát, az mégiscsak élvezetesebb, mint az én írásom).
-És bár tök kicsi üvegek, de egyenlőre még nem tudom mi lesz velük, valószínű tesztelem még főzéshez őket, lehet már a hétvégén, akkor kap egy kis update-et a cikk.
-És a bejegyzéstől függetlenül mindenki küldheti a cuccokat tesztelni, de azért alapból maradunk könyvesek:)

2017. július 27., csütörtök

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

Leírás:
Gavin Edwards amerikai írót, mint oly sokakat, mindig is lenyűgözte a népszerű színész, Bill Murray, és nemcsak emlékezetes alakításaival, hanem mozin kívüli – ám éppoly szórakoztató – teljesítményével is. Edwards sorra felkereste azokat a helyeket, ahol Murray élt, dolgozott és bulizott, hogy összegyűjtse az elmúlt négy évtized legbotrányosabb és legviccesebb, már-már legendaszámba menő és az álmítoszokat gyártó mókamestereket is megihlető Bill Murray-sztorijait. Bill például egyszer öt dollárt adott egy kissrácnak, hogy hajtson bele a biciklijével egy medencébe, máskor meg rábeszélte a Harvard női kosárlabda-csapatát, hogy vegyék be egy mérkőzésre…


De a Bill Murray és a Tao több egyszerű anekdotagyűjteménynél. A kötet szerzője, aki számtalan interjút készített Murray barátaival, kollégáival, és magát a színészt is kifaggatta léte „alaptételeiről”, tágabb kontextusba helyezi Murray nyilvános bohóckodásait azzal, hogy tíz pontban összefoglalja életfilozófiáját. A könyv, amely egyszerre komédia és filozófia, tele vicces rajzokkal, és kiegészítve egy részletes filmográfiával, tökéletes kikapcsolódás nemcsak a Bill Murray-rajongóknak, hanem mindenkinek. És hiába hajtogatná bárki is Bill legendássá vált mondatát: „Ezt senki sem fogja elhinni neked”, igenis elhisszük a szürreális sztorikat, szívből nevetünk rajtuk és boldogan továbbadjuk.

Előzetes/egy a sok sztoriból: Book trailer

Vélemény:
Ha egy könyv engedi és bizony sokszor engedi, akkor szeretem az olvasást kiszélesíteni a könyvön túlra is. Az alap, hogy hozzá illő lejátszólistát keresünk, kreálunk a Spotify-on, az érdekesebb helyszínekre, tárgyakra, emberekre gyakran rákeres külön az ember a neten, ha pedig létező személy a főszereplő az az alap, hogy egy jó féltucat filmet (és a hozzá tartozó filmzenéket) vesszük elő az olvasást megelőzően és követően is.
Bill Murray-t sokan ismerik Magyarországon is azon a minimális szinten, hogy látták 3-4 filmben, amiből most hirtelen csak a Szellemirtók jut eszükbe, de ilyen színész van több száz (nem mindegyik szerepelt a Szellemirtókban). Az USA-ba Bill Murray már jobban fogalom, talán van még 2-3 ikonikus filmje, amire az utca embere is emlékszik, de ennél jóval fontosabbak azok a sztorik, amik az utca emberével történtek meg mikor találkoztak Bill Murray-val, mert hát találkoztak és nem csak autogramot adott vagy integetett.
És hát ezek a történetek az évek, évtizedek alatt csak sokasodtak mígnem egy amúgy is életrajzi könyveket író ember, Gavin Edwards gondolt egyet és összegyűjtötte ezeket a történeteket és kis szerkesztői munkával kötetbe rendezte.
Hogy, hogy sikerült? Egyrészt Bill Murray megnyerő figura, ami nem jelenti azt, hogy az igazi Bill mindenképpen egy szimpatikus ember lenne, hisz abszolút nem ismerjük és hát van egy olyan verzió is, hogy részeges, asszony verő és amúgy az életet átalussza és próbálja magát felkelteni azzal, hogy belesodorja magát meglepő helyzetekbe. Szóval ez is egy olvasata a könyvnek és az is, hogy vicces, szeretni való figura és valószínű egy harmadik összefoglaló lenne, ha közelébe élnék és ismerném picit is.
A történetek olvasata is sokféle lehet. Egyrészt 80%-ban marha szórakoztató, vicces, szívet melengető, meglepő vagy csak érdekes, de mindenképpen olvasmányos. Ez is egy olvasat, de azért lássuk be ezek a történetek többsége egyáltalán nem lenne az, ha nem Bill Murray lenne az egyik főszereplő, hanem Béla bácsi. Mindenki tudja, ha egy szép nőnek köszönsz és mondasz valami kedveset akkor az, hogy azt utána, hogy adja tovább a barátnőjének (egy hülye köcsög zaklatott vagy egy helyes fiú köszönt és de cuki) az nem függ, hogy mit és hogyan mondasz, kizárólag attól, hogy, hogy nézel ki, úgy itt is ezek a sztorik többsége életképtelen és nem is vicces, viszont Bill Murray-vel történt, így máris az.
Ettől függetlenül Murray-ről szól a könyv és így tényleg szórakoztató. És végre nem akar egy könyv többnek látszani, mint ami. Nem talál ki felesleges tartalmat, csak, hogy növelje azt, mindössze Bill Murray történeteket ígér (most tekintsünk el a Tao-ról a címben, aminek nincs lényegi, tartalmi funkciója) és 100%-ban azt is kapunk.
A történeteket három féle gyűjtőbe teszi, hogy valami keretet is adja (bár így egy történet két helyre is bekerült, de ez max fél oldal).
Összességében egy nagyon szórakoztató sztorikönyv, de azért megtudhatunk pár dolgot, szintén történeteken keresztül Murray filmjeiről is.





2017. július 26., szerda

Az X-akták: Kezdetek


 
 Leírás:
A káosz ügynöke:
Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenhét éves Fox Muldernek nagyobb gondja is van annál, hogy az egyetemi felvételijével foglalkozzon. A kishúga öt éve eltűnt a családi házukból, és azóta sem hallottak róla. Mulder magát hibáztatja, az anyja pedig a férjét, aki szigorúan titkos külügyminisztériumi munkájába menekül. Foxot az utolsó gimnáziumi évében az apja magával viszi Washingtonba, elszakítva a fiút massachusetti barátaitól – és a múlt kísértő árnyától. Mulder azonban nem adja fel: rögeszmésen foglalkoztatja, hogy ha kell, a föld alól is előkeríti Samanthát. Ezért amikor egy helybeli kisfiú holtan kerül elő, és egy másik gyereket is elrabolnak, Mulder nem tudja megállni, hogy bele ne ártsa magát az ügybe. Mire észbe kaphatna, barátaival, Gimlivel és Phoebe-vel egy veszedelmes sorozatgyilkos utáni hajsza kellős közepén találja magát…


Lehetséges, hogy egy tucatnyi brutális gyilkosság függ össze Samantha eltűnésével? Talán okkult rítusra utal, hogy a temetőből előkerült Billy Christian mellkasán egy nyílvesszőkkel átfúrt madarat találnak? Vajon Gimli apja összeesküvéseket koholó őrült, vagy félelmetes titkot tudója? És egyáltalán: kicsoda A Káosz ügynöke? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Az ördög ügyvédje:
Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenöt éves Dana Scullynak nagyobb gondja is van annál, hogy új iskolájában mindenki csodabogárnak tartja. Amióta apja munkája a marylandi Craigerbe szólította a családot, Danát hátborzongató rémálmok gyötrik, amelyekben újra és újra felbukkan egy homályos alak – talán egy angyal… vagy inkább maga az ördög.


Amikor Dana fényes nappal, az iskolai tornaöltözőben találkozik egy autóbalesetben elhunyt iskolatársával, Maisie-vel, többé nem képes szemet hunyni riasztó látomásai felett. A halott lány segítségért könyörög neki, Danát pedig nem hagyja nyugodni a kétely, hogy az utóbbi időkben megszaporodó tragikus kamasz-halálesetek nem egyszerűen a véletlen művei. Dana nyomozásba kezd új barátjával, Ethannel, és olyan területre téved, ahonnan többé nincs visszaút… Lehetséges, hogy a tudomány iránt rajongó Danának látnoki képességei vannak? Mit jelenthet a napfogyatkozást ábrázoló tetoválás az áldozatok bőrén? Vajon őrült sorozatgyilkost hajszolnak hőseink, vagy emberfeletti lényt? És egyáltalán: kicsoda Az ördög ügyvédje? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Vélemény:
No, hát több mindenről is kell itt beszélnünk.
Egyrészt double feature: Bár terjedelmileg lehet elfért volna akár egy könyvként is és viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy valaki csak az egyik könyvet veszi meg, de vélhetőleg piaci megfontolásokból és mert jól is mutat egyszerre jelent megy egy sorozat mindkét darabja. A kettő persze indokolt, hisz egy nyomozó duó mindkét szereplőjének előzmény történetét olvashatjuk, akik tényleg kiegészítettek egymást és egyesek szerint talán egyforma érdekesek is voltak az adott sorozatba (én Mulder-es vagyok, szóval Scully max Robin a Batman show-ban). Ritka és üdvözölendő, vélhetőleg nem jön ki harmadik rész a Lonely Gunman-ről, egy teljes és zárt egész és kellemesen kiegyensúlyozzák egymást.
Két különböző író, két különböző stílus, meglepő módon pont a Mulder vonal teljesen földhöz ragadt sablon gyilkossági, míg a Scully vonalban van meg az X-faktor.
Másrészt YA: nincs mit szépíteni, valami miatt az emberek egy részét érdekli adott siker karakterek gyerek és ifjúsági évei. Fogalmam sincs miért mert olyan nincs, hogy James Bond, Indiana Jones, Lara Croft, Mulder vagy Donald kacsa gyermekkora érdekes lett volna. Vagy ha az volt, úgy a karakter nem hozta volna a későbbi karakter vonásait, avagy a kutyát sem érdekli, hogy az ifjú Sherlock kinyomozza, hogy a kutya ette meg az almát a nyári táborba vagy melyik gyerek hogy bandázott az erdőbe annak ellenére, hogy vannak jó gyerek sztorik (akartam írni, hogy tini sztorik is, de abban már nem vagyok bitzos:), de azok tuti nem ifjú Indiana Jones-sal történtek meg, hanem a Stranger Things-es gyerekekkel, akik viszont mily meglepő teljesen érdektelenek lesznek a 40-es éveikben. De ennek ellenére ez a típusú origins még mindig piacképes, a fenti példák mind létező könyvek, képregények, filmsorozatok és nem hiszem, hogy van köztük kiemelkedően jó, még ha a legikonikusabb karakterekról is van szó.

És, hogy milyen ilyen szempontból az X-akták eredet? Egyrészt nem megy le azért nagyon gyerekbe, 15-17 év körüli szereplőink vannak, de ennek ellenére hozzák az ilyen típus betegségeit, vagyis kb. bárki lehetne a szereplő, bármilyen néven futhatna, 4-5 jelzőt beillesztenek ide-oda, és valahova berakják mindkét kötetbe, hogy hm, hát akkor FBI profilozó leszek, hm, akkor doki leszek, de a bünüldözés is érdekel, biztos jó pályaválasztás lesz az, de amúgy ez nem Mulder vagy Scully csak úgy hívják őket.
Harmadrészt viszont továbbra is X-akták. Ami egyrészt jó, mert minden ami X-akták jöjjön, örülök, a két ügynök nevének láttán, de igazából ezek gyerekeknek feltűnik egy bűn eset és szólunk a rendőröknek, segítjük a nyomozást, mert nem elég szólni típusú kis történetek, nem X-akták.
A két történet közül meglepő módon a Scully-s könyv a jobb. A Káosz ügynökénél az ember várja a meglepetést, várja az X-faktort, vagy, hogy legalább ne a legegyszerűbb megoldás legyen minden csavar és meglepetés nélkül, de sajnos a csavar elmarad, minden az, aminek az elején látszott és már vége is. Az ördög ügyvédje már más, egyrészt 30-40%-kal hosszabb is, így van idő kifejteni a dolgot, több szereplőt mozgatni, másrészt van benne paranormális dolog, bár a háttérről és a folytatásról nem igen hallani (a fő gonosz visszatér vajon egy későbbi X-akták epizódban (?), mert az egy jó kapocs lenne, de sajnos sem emlékeim sem a google nem erősíti meg a végén a fél mondatot). Sajna a rejtélyek nagy részére itt is az a válasz, amit az elején gondol az ember, de ettől eltekintve sikerül nagyrészt fenntartani a feszültséget a maga szintjén.

Az összkép az, hogy egyrészt a kettő egyben működik (van egy kis kapocs is), de ha egyet olvasol el, akkor az a Scully-s legyen. Önmagában, mint krimi, vagy pláne paranormális krimi a rosszabb könyvek közé sorolandó, mint eredet történet közepesnél jobb, mint X-akták könyv, hát nem tudom, nem X-akták könyv, sok infót nem lehet belőle szerezni, de tényleg kellemes találkozni kedvenc karaktereinkkel, ha ily módon is.


2017. július 17., hétfő

Stephen H. Segal (szerk.): Geek bölcsességek

Leírás:
A geekek korunk iparának titánjai, akiknek képregényhősök a bálványai és az interneten buliznak. Tudnak valamit a 21. századi életről, amit mások nem: olyasmit, amiből mindannyian tanulhatunk. A Geek bölcsességek közel kétszáz, széles körben ismert filmes, televíziós, irodalmi, valamint a játékokból, a tudomány világából, és az internetről származó idézetből kiindulva ad hasznos tanácsokat. A modern kultúra ragyogó gyöngyszemeit öt megrögzött geek tárja elénk, az átlagember fantáziáját túlszárnyaló képzelőerejük segítségével. Igen, a könyvben szereplő rövid írásokat geekek alkották, geekek részére, a geekek világáról – az eredmény viszont olyan mélyreható, hogy a többiek bolondok lennének, ha nem olvasnák el.

Vélemény:

A Geek/Nerd/Kocka/stb. kultúra valóban egyre inkább előre tőr, bár lehet nem pont ez - az általam is kedvelt - válfaja, ami inkább a filmes/sorozatos/sci-fi-fantasy könyves/képregényes vonalat érinti, hanem inkább a játékos vonala, ami messze meghaladja ipari szinten a mozik és zenék világát és számomra teljesen ismeretlen is. A könyv témája viszont nem, bár csak igen alacsony szinten lehetek a geek-ek körében, hisz annak még mindig az alapjait olyan régi filmek, könyvek, játékok jelentik, amikkel én max követetten kerülök kapcsolatba, mint pl. az igen jó Ready Player One által vagy az újkori klasszikusok szintjén, ami a filmeket illeti + persze a Star Wars.
Azért mint látjuk, nem szinoníma



Ugyanakkor a Geek kultúra, egyrészt semmiképpen sem vallás, vagy valláshoz hasonlító valami, nyilván az általános alapigazságok ugyanúgy megtalálhatók egy kockán és abszolút ateistán gondolkodó emberben, mint egy vagy több istenben hívőben, hisz mindegyik a népi bölcsességeket és tapasztalásokat próbálja átültetni a saját formájára. Abból a szempontból meg igaz, hogy Marvel-es Thor-ba hinni, pont ugyanannyi értelme van, mint a másik 5000 istenkében, de nem hiszem, hogy a geek-ek hinnének Thor-ban:)
De nézzük a könyvet. Az ötlet alapvetően jó, bár nem szeretem az idézeteket, de nyilván vannak már olyan filmes idézetek, amik teljesen természetesen átültetődnek a mindennapi párbeszédekbe még csak nem is kell hozzá kockának lennie valakinek. Ezeket összegyűjteni nem rossz dolog, de ez kb. a könyvnek az 5-6%-a, amire azt mondom, hogy érdemes. A maradék 94-95% viszont rizsa. Nyilván ki lehet adni idézetes könyvet is, jó nagy betűkkel, 60 oldalon némi képmelléklettel, több ilyen könyv létezik, de valamiért ezt most kevesellték, így hát a legtöbb idézet mellé egy oldalas szövegelés kerül. És ez a szövegelés már egyáltalán nem érdekes. Néhol magyarázat az idézetekre, néhol háttér, de általában csak a geek kultúra egy-egy aspektusával kapcsolatos leírás és legtöbbször csak azt érezni rajta, hogy hát muszáj valamit írni.
Összességében tehát egy szépen kivitelezett, érdekes és értelmes irányba elinduló, de tartalmában nem eléggé szórakoztató művet kapunk. Szerintem, de hát lehet a geek-ebb geek-eknek más lesz a véleményük:) 


2017. május 22., hétfő

Eltérő kiadói hozzáállásokról



Arról már talán megemlékeztünk jópár éve, hogy az Alexandra rosszul rakott ki egyszer egy akciót és lett a kedvezmény egy tizedesjeggyel több, az ár meg pár ft, de sajnos még mindig olyan törvénykezés van itthon, hogyha én kiírom, hogy tessék vigyétek ezt a cuccot 100 ft-ért majd megveszitek, de én úgy gondolom, hogy áh, a 100 ft az mégiscsak kevés nem adom oda, de legalább látták az oldalamat egymillióan, mert odamentek, hogy 100-ért vegyenek, az teljesen törvényes, bárki megteheti, ha oda van írva apró betűben, hogy az árak tájékoztató jellegűek és majd talán annyiért adják, vagy nem adják semennyiért. Szóval az Alexandra kötsög és már azóta belefutottam egy hasonlóba csak technikai fronton, pedig igen is be kéne már látni és törvénnyel alátámasztani, hogyha valamit elszúrunk akkor annak következményei vannak, ha a boltban kiírom, hogy 100 a banán, de aztán 400 jön ki, amikor beütik a pénztárnál, akkor kötelesek 100-ért adni, ha szólok, a netes bolt, pedig ugyanilyen bolt.
Kicsit különböző sztoriba futottunk bele a napokban, amikor a Libri Kiadó facebook játékát ellenőrzés nélkül és így tévesen, tele bug-gal rakta ki reggel 6-kor, minden megfejtővel közölve, hogy nyert, írjon a nemlétező címre és vigye a könyvet. Aztán felkeltek, bementek és látták, hogy x ember nyert ahelyett, hogy óránként egyet sorsoltak volna. Próbáltam védeni őket facebook-on, az én megfejtésemről a printscreent elküldtem minden létező libris címre és lám, bár nem adták meg mindenkinek a könyvet, nekem mégis, pedig mégcsak nem is mondtam, hogy amúgy blogos vagyok. Szóval enyém egy tényleg szép Star Wars album és piros pont a Librinek.:)

2017. május 18., csütörtök

Kristof Magnusson: Használati utasítás Izlandhoz

Fülszöveg:
"Izland a létező lehetetlenségek országa." A félig izlandi, félig német író és műfordító, Kristof Magnusson műve nem útikönyv, nem útleírás, hanem leginkább "nép- és néplélek-leírás". Magnusson egyszerre van otthon Izlandon és nézi ugyanakkor a kívülálló szemével az országot. Könyve beavat az izlandi néplélek hagyományokban gyökerező különlegességeibe, megmagyarázza a külföld számára gyakran érthetetlen jelenségeket, érthetővé teszi a 2008-as gazdasági összeomlás előzményeit és következményeit, s szeretettel, mégis elfogultság nélkül ad "használati utasítást" az Izland iránt érdeklődő olvasó kezébe.

Vélemény:
Pár napja érkeztünk vissza Izlandról szüleimmel. Örültem, hogy még az utazás előtt sikerült beszerezni ezt a könyvet (köszönet a kiadónak) és így oldalhelyes útitársként és családi olvasmányként is szolgálhatott a célországban (miután én kiolvastam még anyukám felolvasta maguknak is egy-két szelesebb estén).
A véleményem már kicsit vegyesebb és így az olvasás után egy héttel nem is pozitív irányban változott meg.
Izland valóban a legek országa, függetlenül attól, hogy területileg pici, de rengeteg dologban, ha nem is feltétlen számító inkább érdekes dologban világelső, szóval valószínű, ha Izland személy lenne, akkor a Guinness világrekordok könyvének jó nagy szeletét uralná. Szóval Izlandi érdekességekről rengeteget lehet írni. Anno én is összeollóztam még az első utazásom előtt pár érdekességet a molyra:
-Izlandnak nincs hadserege
-az Izlandi rendőrők nem viselhetnek fegyvert, vagyis nem igazán van fegyver az országban
-az izlandi a legrégebbi európai nyelv
-az egyetlen nép, ahol nincs öröklődő családnév és így a nők se veszik fel persze férjük nevét
-épp ezért a telefonkönyvbe keresztnév alapján vannak az emberek:)
-Reykjavík a világ legészakibb fővárosa
-az egy főre jutó halfogyasztásban verhetetlenek
– 100%-os az írástudók aránya és világelső az egy főre jutó kiadott könyvek számában!
-itt legalizálták a világon elősször az abortuszt (kicsit egyébként szabadosak is szexuálisan, de ez továbbra sem baj:)
– itt isszák a legtöbb kólát egy főre butítva:)
– Az internet penetráció (internethasználat) arány 93,2%-kal a 2. legmagasabb a világon (1. Falkland-szigetek 100%)
-az izlandiak 80%-a mai napig hisz a tündék létezésében:)
-Stori Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó, amely kilövellést jelent. (máris tudsz egy szót izlandiul:)
– Izland geológiai értelemben a Föld legfiatalabb része, a hozzá tartozó Surtsey sziget egy tenger alatti vulkán volt, amely 1963 novemberében emelkedett tengerszint fölé.
-Bár Izland az Északi-sarkkörtől nem messze helyezkedik el, éghajlata a Golf-áramlatnak köszönhetően sokkal enyhébb, mint a vele egy magasságban elterülő Észak-Amerikának vagy Ázsiának (és még a magyar télnél is enyhébb az izlandi)
– Az izlandi víz olyan tiszta, hogy a vezetékes víznek semmilyen előzetes kezelésre nincs szüksége az otthoni használatra.
– Az egyetlen ország, mely 100%-ban megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját és ez elvileg örökké így lesz
-Izland parlamentje, Althing, a világ legrégebbi ilyen típusú intézmény, több mint 1000 éve 930-ban alapították
-1980-ban Izlandon választották meg a világ első női államfőjét, Vigdis Finnbogadottir személyében
-Izlandon nincs vasútvonal és csak egy fő út van, amely az egész országot összeköti.
-1989-ig ki volt tiltva Izlandról a sör – DE MÁR VAN!
-Jón Gnarr Kristinsson izlandi humorista a Legjobb Párt színeiben nyert a választáson, tavaly óta ő a főpolgármester:) Egy ország, ahol nyert a Kétfarkú Kutyapárt.

Szóval téma van, már csak a stílus a kérdés. Magnusson mint izlandi származású német állampolgár egész jó választás lenne írónak, mert egyrészt benne élt, másrészt mégis tud kívülről is megfigyelni dolgokat, izlandiból fordít, író, stb.

Amivel bajom volt igazából az inkább, hogy valahogy nem elég. Amiről ír, az mind érdekes és olvasmányos (talán csak a Saga részből húztam volna), viszont nem teljes, inkább csak azt az érzetet kelti, hogy mondjuk 6 témáról fejenként 15 oldalban kellene írnia, mert így jön ki a terjedelem, de igazából valószínű másik 6 témát is össze lehetett volna szedni Izlandról.
A könyv vékonyka, ez előny és hátrány is, valóban simán hurcibálhatjuk a zsebünkben, egy ráérős másfél óra alatt simán elolvashatjuk és ha túl sokat nem foglalkoztunk Izlanddal, akkor rengeteg érdekességet megtudhatunk, de ha sokat is olvastunk akkor is lesznek újdonságok.
A könyv nem a legfrissebb, 2011-es kiadás magyar verziója, talán elbírna egy frissítést a válság utáni Izlandról.
Egyszó, mint száz a könyv jó, csak kevés, a téma érdekes, mindenki menjen Izlandra:)

2017. április 13., csütörtök

Húsvéti egy gonddal kevesebb blogos játék

Egyrészt itt a húsvét, ami látszólag esemény amire rá lehet húzni szinte bármit, másrészt meg csak a helyet foglalják ezek a könyvek, harmadrészt meg kell a látogatottság az oldalon, így nyereményjátékot hirdetek.
Mivel magam sem értek egyet a nyereményjátékok kérdés-felelet rendszerével, hisz egyrészt a kérdést feltevő úgyis tudja a választ, hisz ki tudja választani a helyes megfejtőket, akkor meg ugye minek kérdezi, másrészt én sem tűnök sokkal okosabbnak, amikor bemásolom az előttem lévők válaszát vagy hosszú percek alatt kikeresem, hogy hány könyvet írt A.C. Clark. Úgyhogy nem lesz kérdés:)
A nyereményjátékban az vesz részt, aki ezen bejegyzés alá odaírja, hogy szeretnék játszani, vagy, hogy jajde jó az a könyv ott alul, kár, hogy az a könyv is ott van szélül, de majd gondja válik, stb igazából bármit odaírhat, plusz az adott napi dátumot. És, hogy még érdekesebb legyen csak az vesz részt a játékon, aki ezt háromszor három különböző nap megteszi a játék vége előtt, minden nem első hozzászólásnál jelezve az előző hozzászólások dátumát is. Természetesen, ha nem 3, hanem 23 alkalommal szól hozzá, akkor annyival többször vesz részt a sorsoláson. És most kivételesen nem biztos, hogy a legcsinosabb lányt sorsolom ki automatikusan nyertesnek:)
Ennyi a játékszabály.
A nyeremény a képen látható könyvek együtt, közülük kettő tényleg új és drága a többi csak kiegészítő, ellenben a többi között vannak jobbak, mint ami új:)
A játék május 15-ig szól.
A nyereményeket kizárólag Budapesten a II. kerületben általam megadott időintervallumban adom át, nincs postázás, nem találkozunk máshol, ez az én játékom.
Jó játékot mindenkinek!

UPDATE: A játékra 6-an jelentkeztek, ebből hárman csak egyszer, tehát nyilván nem vesznek részt a játékban. A maradék háromból ketten szintén nem a leírtak alapján cselekedtek, nem adták meg előző hozászolásuk dátumát a következő hozzászólásban és csak egy valaki jutott át a szövegértési feladaton. Viszont úgy nem lenne értelme sorsolni, így azért a másik két játékost is belevettem, hogy izgalmasabb legyen, de a sorsolás mégis az egyetlen valóban érvényes játékosnak kedvezett, így a nyertes Balázs:)

2017. január 11., szerda

Réz András: Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok…

Leírás:
Kedves Réztudat os Olvasó!

Idestova öt éve annak, hogy Réz András legutóbbi szorongásait kézbe vehettük. Azóta épült-szépült az ország, hetenként fesztiváloztunk, gasztroforradalmat éltünk, egyre több kütyüt nyomkodtunk, online pornó- és offshore nagyhatalom lettünk, pokémonoztunk, tisztítókúrán fogytunk, boltokat és határokat zártunk, és persze jócskán térköveztünk. És mint a régi (avagy retró) viccben, a Réznek mindenről az jut eszébe, pontosabban mindenről eszébe jut valami. Ezeket a valamiket; bosszankodásait és örömeit, like-jait és dislike-jait, boldogító vagy vitriolos ki- és beszólásait (vitriol, lásd Wikipédia) gyűjtötte egy fedél alá,hogy te is jól kiszoronghasd magad, drága olvasó, vagy ha éppen leszoktál róla, akkor legalább éld át az élményt újra.

Réz András esztéta, kritikus, író és olvasó, urbánus mesemondó. A tizenhárom éve megjelent Válogatott szorongásaim, majd az azt követő Még mindig szorongok után, íme a Szorongás-trilógia (csak neked, csak most, kedves sorozatfüggő olvasó) befejező darabja. Kommentár aktuális és fontos, avagy nemzeti konzultációt igénylő, vagy éppen a sarki gasztrocsehóban megbeszélendő ügyeinkről.

Vélemény:
Réz Andrást bírjuk. Bírjuk persze azért mert filmekkel kapcsolatban nyilvánul meg legtöbbször és ehhez hozzájön még az a stílus, karakter, ami érdekessé is teszi azt amit mond, abban a témában, ami érdekel. Valószínű, hogy ennyi elég is amúgy ahhoz, hogy az ember összevállogassa azokat, akiket bír, legyenek azok amúgy egymástól távoli témák vagy egymástól távoli stílusok ha egyeznek azzal a portfólióval ami az adott embert alkotja. Szóval voltam sok filmes beszélgetésen, amit tartott anno, kiállításmegnyitón, werkes nyílt napon és a nem regényes műveit mind olvastam is (azokat még nem, de tervben van, ha nem is olyan jók a vélemények róluk). Szerencsésen tudja hozni írásban is ugyanazt a stílust, amit élőben, sőt talán írásban az ember stílusát jobban is alátámassza az állandó és időben szabad információkeresés, így bízhatunk benne, hogy a rengeteg téma rengeteg adata helytálló is.
Ez már a harmadik kötet a "trilógiában", nyilván sok közük nincs egymáshoz, a lényeg, hogy rövid fejezetekben hol irodalmi, hol beszélgetős stílusban vesz elő egy-egy témát, egy-egy gondolatot, egy-egy történetet az életéből, ami épp érdekelte. Jó megközelítés, hozzám is közel állna. A témák pedig abszolút naprakészek, bár mondhatjuk, hogy már nagyon 2016-osak így 2017-ben:) Viszont valamiért most mégis hiányom volt. Nem, a témák még jók is lennének, a legtöbb fejezetnek van helye, viszont hiányzott szinte mindegyikből valami. Sokszor éreztem, hogy megvan az egy érdekes gondolat, de nincs meg, hogy ezt hova szeretné lekerekíteni. Elkezdődik a bevezető, jön, hogy mi is ez és aztán valahogy le kéne zárni, valamire ki kéne futtatni, de az hiányzik, valahogy egy 5 oldalas műből hiányzik az utolsó két oldal, ami amúgy fontos lenne. Egyszerűen leírtuk, amit akartunk és kész, de az még nem egy mű, a mondat közepén mégse lehet abbahagyni valamit, ha már el is mondtuk a két információt, amire épp akkor gondoltunk. Sajnos ez tényleg a többségére igaz. Aztán amikor áthajlik a mozis témákra, ott már jobban lubickol Réz és azok jobban is szórakoztattak, persze lehet csak a téma közelállósága miatt.
Ettől még azt mondanám, hogy aki az előző két (több is Mozibubussal) kötetet olvasta, az nyugodtan kézbe veheti ezt is, nagyot nem fog csalódni, aki meg még nem olvasott semmit Réz Andrástól, de kedveli a stílusát, az talán ne ezzel kezdjen, amúgy is mindent szépen sorban.

2016 - Olvasási szempontból

Idén kis lemaradással csak most csinálok könyves statisztikát az elmúlt évből, de jobb későn, mint soha.
A tavalyi év olvasás szempontjából egy kissé elmarad a korábbiakhoz, 2006 óta nem olvastam ilyen keveset, az okokat lehet keresni, de minek, ennyi fért bele, nem gond az.
Szóval az olvasott oldalak száma 17438, az elolvasott könyvek száma 57.
Tehát átlag 306 oldalas könyveket olvastam, tehát idén azért kevesebb rövid képregény fért bele vagy sok vastag volt mellette.
Magyar írók aránya 9%.
Női írók aránya 7%.
Magyar női írók aránya: 0%:)
Idén az újraolvasások (nem is tudom, hogy volt-e ilyen) szintén 0%, csak új olvasások vannak.
Az átlagos kiadási év 2013, de a 2016-ban megjelent könyvek aránya: 46%
Angol nyelvű könyvek aránya 5%
A könyvek saját átlagpontszáma 66,77%, kb. ugyanazokra a könyvekre a moly olvasók 83,34%-ot adtak (kissé hamis adat, mert az általam olvasott könyvek 45%-át nem olvasta 10 moly előttem, így azok nem kaptak molyos pontátlagot), a lényeg, hogy nem nagyon olvastam jó könyveket, összesen 4 könyv kapta meg a 100%-ot, ebből kettő ugyanaznap, szóval lehet, csak el voltam telve szeretettel karácsony napján:) Mindenesetre a molyok és saját értékelésem alapján az év könyve J.R.R. Tolkien - Karácsonyi levelek kiadványa.
Könyvtárból 42%-ot hoztam ki, 1 könyvet kaptam kölcsön, tehát 56% saját könyv (többsége ma már persze másé:)
Összesen 30 kiadótól olvastam el az 57 könyvet, kedvenc kiadóm idén a Szukits volt, a könyvek 16%-át ők adták ki. Második helyezett az Agave 7%-kal, harmadik helyezett megosztott hely a Gabo, Atheneum, Libri, IPC, Animus között  5% körüli értékkel.
Ezúton köszönöm azon kiadóknak akik idén is adtak egy vagy több recezniós kiadványt a blog számára, így a Gabo, Atheneum, Libri, Alexandra, Álomgyár Kiadó, Animus, Cartaphilus, Fumax és Fumax Gemini érdemel köszönetet.
Műfajilag a sci-fi-k vezetnek 28%-kal, ezt követi 16%-kal az ismeretterjesztő és kaland műfaj, harmadik helyezett pedig szintén megosztva a humor és a krimi kategória 11%-kal.
Célokat már nem tűzök ki idénre, majd alakul, ahogy alakul.

2017. január 6., péntek

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Leírás: Tolkien gyermekei számára nem csupán az ajándékok miatt volt fontos és érdekes Karácsony apó, ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle: mesélt nekik a házáról, a barátairól és az északi-sarki eseményekről. A havas borítékot - amelyen persze északi-sarki postabélyegző volt - néha a házban találták meg a gyerekek, máskor a postás hozta.

Az idő előrehaladtával Karácsony apó háztartása egyre nagyobb lett. Eleinte csak a Jegesmedvéről esett szó, ám később felbukkannak Hómanók, Vörös Törpék, Hóemberek is, no meg Jegesmedve unokaöccsei, akik látogatóba érkeztek, de aztán ott ragadtak. Mindvégig Jegesmedve maradt Karácsony apó legfőbb segítőtársa, ugyanakkor ő a legfőbb okozója az ajándékok körül időnként keletkező zűrzavarnak. Végül Karácsony apó maga mellé vett egy manót, aki titkárként sokat segített neki.

A szívmelengetően kedves kötet bemutatja Karácsony apó reszketeg kézírását, egyúttal a levelekhez mellékelt szinte valamennyi képet is. Nem marad ki persze az ábécé sem, amelyet Jegesmedve szerkesztett a koboldrajzok alapján, ahogy az a levél sem, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek.

Vélemény:
A kitalált lények megszínesítik az életet, jó néha elrugaszkodni a néha egyhangú vagy szürke valóságtól a fantázia vidékére. Azonban fontos a kettő között megtartani a határt, felismerni a különbséget, ez sok egyéb hamis követelményrendszerrel ellentétben például biztos eleme a felnőtté válásnak. Azonban ez sok egyszerű embernek nagy nehézséget jelent a felnőtt korában is (talán a többségnek), egyszerűen jobban érzik magukat egy általuk vagy több száz éve élt emberek által kreált világban különböző szárnyas meg felhő ülő szakállas emberekkel, lávabarlangban élő vasvillás vörös fickóval, a szeretet mindent legyőz dogmákkal, jósnőkkel, csodatévő szerekkel és hasonlókkal. Bár lehet nem jelenthetjük ki egyértelműen (de gondolatkísérletet megér), hogy ezért hibáztatható a gyerekként felnőttektől kapott rengeteg hazugság is, kezdve a talán klasszikus télapó, jézuska, nyúl hármassal a mi kultúrkörünkben. Maga az ünneplés nem tartalmaz talán túl sok káros dolgot, a hozzá kapcsolt folyton idomulni kényszerülő mese logikátlanságai majd a később kiderülő valótlansága viszont mindenképpen csalódásként jelentkezik a kiskorúban (kivéve, ha a dedukció megtanulását fontosabbnak tartjuk, mint a szülők iránt érzett bizalmat, mert akkor valóban hasznos). Szóval én semmiképp nem gondolnám követendőnek hazugsággal indítani, de valószínű lehet ezt teljesen meseként kezelni, igen sárkányok és télapó sincs és igen valószínűtlen, hogy anyuka istenkéje létezik és a maradék 50000 isten viszont kitalált, viszont van róluk egy mesém, halld hát.
Tolkien gyerekei, mint sok helyen a világon azonban rá lettek vezetve, hogy a télapónak (most mindegy pontosan mi a neve ugyanannak a karakternek) kívánságaikat írják meg levél formájában. Eddig sablonos, viszont most jön a kreatív része, mert Tolkien a levelekre válaszolt is. Pici, de tolkienes világot talált ki amit tartott és fejlesztett évtizedeken keresztül is beleértve az autentikus írást, kitalált ábécét és rajzokat, képeket amit mindig a levélhez csatolt. Mivel gyerekei folyamatosan születtek, így ha az egyik ki is öregedett, jött új kiskorú, így tényleg hosszú ideig fenn lehetett tartani ezt a játékot. A levelek és rajzok nagyon Tolkien-esek, így ahogy a gyerekek megismerték apjuk munkásságát gondolom gyorsan le is jött nekik a hasonlóság.
De a lényeg, hogy utólag (merem remélni, hogy a kiadás gondolata azért nem volt benne a készülésben, kell a mese:) ezen levelek nagy része megmaradt és most megismerhetjük (jó lett volna amúgy némely gyereklevelet is közzé tenni, jó megismerni egy levelezés mindkét oldalát).
A levelek aranyosak, hol rövidek, hol kidolgozott történettel bírók, a rajzok szintén Tolkien Hobbit illusztrációihoz hasonlóak, de jól kiegészítik a leveleket.
A kiadás pedig tökéletes, megkapjuk a leveleket és a rajzokat és megkapjuk a levelek eredeti másolatait is. Az egész tökéletes karácsonyra hangolódás Tolkien rajongóknak és talán másnak is. Azon meg gondolkodom, hogy az unokaöcs/unokahúg irányában létre kéne hozni egy mikulásos e-mail címet, amire írhatnak nekem; ha igény van rá, lehet kidolgozzuk:)



2017. január 4., szerda

Arnaldur Indriðason: Gyalázat

Leírás:
Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére leljen kissé. Munkatársnője, Elínborg helyettesíti, aki hamar bekerül a mély vízbe: egy fiatal férfit holtan találnak otthonában, átvágták a torkát. A lakásba való erőszakos behatolásnak nincs nyoma. A helyszínelők a női pólót viselő áldozatnál randidrogként ismert szerre bukkannak, ágya alól pedig egy színes kasmírsál kerül elő. Elínborgnak, ha kézre akarja keríteni a gyilkost, úrrá kell lennie az áldozattal szembeni erős ellenszenvén, a nyomozás során ugyanis fokozatosan feltárul a halott férfi énjének sötét oldala.

Vélemény:
Vita nélkül a nemi erőszak egy elítélendő és rossz dolog, ennek ellenkezőjét én sem állítanám a
következőkben.
És bár a nemi erőszak teljesen elfogadott magatartás az állatvilágban, részben elfogadott sőt elvárt az
emberi történelem nagy részében adott esetekben, a mai európai civilizációban helyesen ez egy megvetendő, büntetendő dolog. Részben gondolom a szabad akarat korlátozása miatt (bár ez fennáll szerintem mindenki kb. minden napjában, az én akaratom is korlátok között van és rengeteg dolgot csinálok, amit nem szeretnék vagy ellentételezésért vagy anélkül), részben az általában vele járó maradandó fizikai és pszichés okok miatt, hozzátéve, hogy természetesen nem csak nőket ér nemi erőszak és nem minden elítélt nemi erőszaktevő követett el nemi erőszakot, ahogy persze rengeteg elkövetést semmi szankció nem követ.
De:
-nemi erőszak és nemi erőszak között nagyon sok különbség lehet, aki szerint mindegyik egyforma szörnyű az keveset olvasott, kevés fantáziával van megáldva, stb-stb.
-nem a legszörnyűbb dolgok egyike (legalábbis az alapeset), aki szerint de, arra az előző pont szintén
érvényes
-semmiképpen nem egy nagyságrend a gyilkossággal, amivel kb. semmi nem azonos nagyságrend a
véglegességéből kifolyólag.
Ennek ellenére a nemi erőszak sok esetben (ha nem is feltétlen a jog oldaláról) a bűnök non plus
ultrájaként van kezelve persze nagyrészt a női szemszögből.
Hozzátéve persze ezt egy olyan világban, ahol olyat is hallottam, hogy a hazugság rosszabb, mint a
gyilkosság, ami a tavalyi év leghülyébb értékrendje volt mindenképp, de említhetném a szemetelőket
kinyírnám hozzászólást is, szóval van baj az értékrendekkel erősen.
Vegyük a nemi erőszak legalapabb verzióját (az adott könyvből lopva): felkelsz reggel másnál, vagy
magadnál, nem tudsz semmiről, de később kiderül, hogy megerőszakoltak, testi sérüléseid nincsenek, vagy ha vannak két hét múlva már eltűnnek, semmi maradandó károsodás nem ér. Vagy levágják a kisujjadat. Melyiket választanád? És 10-ből 9 nő inkább a kezét levágná, csak ezt nem, ami teljes logikátlanság, minden maradandó károsodás nagyobb hatóerejű, mint aminek nincs hatása, pláne ha nem is voltál magadnál (ezért mondom, hogy vélhetőleg ez a könyvben is szereplő alapeset és ennél csak hardabb verziók vannak). Persze aztán jönnek a pszichológiai gondokkal, hogy onnantól senki férfi nem nézhet rá ésatöbbiésatöbbi, de ez abszolút nem az elkövető által okozott hatás, hanem az adott alanyban létrejövő abszolút logikátlan válaszreakció. Ha megharap egy kutya és onnantól félsz a kutyáktól, sőt drasztikusabb esetben még ellenük is vagy és dögöljön meg minden kutya, akkor nem feltétlen a kutyák a hülyék, sőt még az se biztos, hogy az a kutya hülye volt, aki téged megharapott. (persze a párhuzam csak akkor működik 100%-ban, ha alapból olyan társadalom lenne, ahol a kutyázás elvárt lenne és nincsenek macskások)
És persze az erőszaknak nem alapesete van, rengeteg változat és komplikáció és maradandó sérülés, állapot, amik súlyosbítják az esetet is, de nagyon-nagyon-nagyon fantáziadúsnak kell lenni, hogy olyan verziót el tudjunk képzelni, aminél a halál jobb, vagy a halál mint válaszreakció picit is elfogadható lenne.
És ez itt a fő baj, mert a könyv szerint abszolút helyes (ahogy sajnos vélhetőleg az olvasók nagy részénél is), ha egy erőszaktevőt valaki megöl, sőt a rendőr főszereplő szájába is teszi az író, hogy helyesli ezt a válaszreakciót. És itt nekem az egész ha nem is hiteltelenné, de elfogadhatatlanná válik. Alapvetően nem önbíráskodunk, de egy rendőr pláne nem érthet egyet önbíráskodással semmiképp.
A könyv amúgy, bár nem a sorozat főszereplőjével operál és az elkövető karaktere (ha nem is személye) hamar egyértelművé válik okoz azért fordulatokat, bár sok esetben nem éreztem hitelesnek a gyors váltásokat a rendőrnő és a gyanúsítottak között.
Szóval bár átlagos krimiként megállja a helyét, de az én értékrendemmel ütközik, így nem tudom nagyon felértékelni a könyvet.

2016. december 7., szerda

Mark Frost: Twin Peaks titkos története

Leírás: LEHET, HOGY A BAGLYOK NEM AZOK, AMIKNEK LÁTSZANAK…
A Twin Peaks egy legenda. David Lynch és Mark Frost tévétörténeti jelentőségű sorozata (25 évvel ezelőtt) arról szólt, hogy egy amerikai, középkorú, kisvárosi apa évekig szexuálisan molesztálja, majd megöli gimnazista korú lányát. Vagy mégis valami más volt a lényeg?
Talán arról mesélt a Twin Peaks, hogy mindenkinek vannak súlyos titkai, amelyek annyira torzíthatják a személyiségét, hogy végül szörnyeteggé válik? Vagy arról szól, hogyan küzdjünk meg a bennünk élő gonosszal? Esetleg arról, hogy az amerikai őslakosok istenségei és démonai ma is uralják a Sziklás-hegységtől nyugatra fekvő hatalmas, sűrű erdőségeket?
A harmadik évad előtt az olvasók kézbe vehetik a sorozat hivatalos könyvét, egy lebilincselő, színes illusztrációkkal kiegészített titokfeltáró regényt, amely egyrészt választ ad az első két évad nyitott kérdéseire, másrészt elmeséli az elmúlt huszonöt év fontos Twin Peaks-i eseményeit, harmadrészt pedig bevezeti az új évad alapkonfliktusait. Miközben megismerhetjük az amerikai miszticizmus titkos történetét.
…DE MÉGIS KÉNYSZERÍTŐ SZEREPÜK VAN:
ŐK EMLÉKEZTETNEK RÁ, HOGY NÉZZÜNK BELE A SÖTÉTBE!

Vélemény:
Twin Peaks. Nem voltam nézője anno, talán koromból fakadóan, de később ledaráltam és kellemes volt, így nyilván örültem, hogy ezt is folytatják, ahogy azt is, hogy jön egy felvezető kötet. Erről viszont csak annyit tudtam előre, hogy Twin Peaks azt sem, hogy regény vagy így készült kötet, de igazából ez nem is volt fontos. Aztán kézbe vettem és wow, a kivitelezés látványilag valóban nagyon megnyerő, tele áldokumentumokkal, képekkel, rajzokkal, levelekkel. És aztán kiderült, hogy ez ilyen áldokumentarista könyvecske, ami szintén egy nyerő szisztéma igen részletesen kifejtve.
És aztán elkezdtem olvasni, ami viszont már felemás élmény volt.
Egyrészt maga a könyv, mint könyv szerintem abszolút szórakoztató, aprólékos, tele érdekességekkel mégha úgy igazából nem is halad semmi felé. DE:
Ez nem Twin Peaks könyv, nem Twin Peaks felvezető könyv, nem megválaszoljuk a kérdéseket könyv, ez egy UFO és egyéb összeeskövések áldokumentumkönyv, amihez kb. fél órás munka kellett, hogy Twin Peaks-et valahova beszuszakolják akár egy helyiségnévcserével és kb. ennyi a kapcsolódása, ahogy ennyi munka lenne vissza is csinálni és rá nem mondaná senki, hogy valahol is kapcsolódik a sorozathoz (ettől még lehet, hogy kapcsolódik az új sorozathoz, de van egy olyan sejtésem, hogy kritikailag meg fog bukni akkor), de persze így nagyságrendekkel több fogy belőle.
A másik meg a magyar kivitelezés: tele van hibákkal. Egy oldalon belül két fajta dátum ugyanarra, oldalakon át kimaradt indexek, hibás oldalhivatkozások, egy darabig számoltam, azt abbahagytam, de sajnos ez már kezd általános lenni az új kiadásoknál (is), még egy utolsó átnézés nem árt tördelés után, vannak lelkes blogírók is, akik ingyen is megcsinálják szerintem. És talán az sem ártana, hogy az áldokumentumok minden és nem csak a releváns részeket fordítsuk le, 3 perc pluszmunka és mégse esik ki az ember a kívánt szerepből.
Szóval igen, szerintem ez egy angolul és összeesküvésekről szólóan jó könyv, Twin Peaks-ről és magyarul viszont abszolút nem ajánlható.

2016. december 5., hétfő

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Leírás: Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad

Vélemény:
Egy délkelet-ázsiai bungalóban fekve olvastam ki secperc alatt a könyvet és kb. ennyi idő is volt elgondolkodni, hogy megveszem-e. Kb. ennyi idő is lett volna, hogy eldöntsem, hogy semmi értelme írni róla, mert annyira felemás az élmény, hogy dícsérni biztos nem fogom, de hát azért szidni sem szidnám az egyik kedvenc sorozatomhoz valahogyan kapcsolódó kiadványt. Aztán írtak otthonról, hogy bár az Animus egy darab ideje nem adott recit és most sem válaszolt semmit a levelemre, de mégis kiküldtek belőe egy példányt így nem kellett volna megvennem, viszont kell róla valamit írnom, hát hajrá:)
Több okból is felemás a véleményem.
Egyrészt könyv is ez meg nem is, mert inkább szindarab. Baj ez? Nem, tök jól olvasható.
Harry Potter is meg nem is, mert inkább az egyik fiára koncentrál. Baj ez? Talán az, nincs meg az egyensúly, vagy legyen csak említés szintű és koncentráljon az új generációra a Potterverzumban, vagy legyen Harry Potter könyv és ne csak nagyon részben.
Rowling könyv is, meg nem is, igazából nem is. Baj ez? Persze, hogy az, ritka, hogy egy másolat felérjen az eredetihez.
Eredeti is meg nem is. Baj ez? Nem tudom, de nem ideális. A könyv nagyrésze az előző részekből átvett másolat, innen egy karakter, onnan egy említés, ami meg új, az nem jó új.
Szóval a könyv egyrészt jól olvasható, nincs vele baj, másrészt nem ragadott magával a Harry Potter univerzumba és ráadásúl a történetetnek is egy időutazó verziót találtak ki, ami már akkor megbukott, amikor a fő vázát leírták a történetnek.
Szóval ja, Harry Potter univerzum növelés kell, nem láttam még az új filmet, de remélhetőleg jó úton indult el. És persze tök jó ötlet a színház is, de talán nem a legjobb a megvalósítás (nem a színházi megvalósítás, mert valószínű a díszlet meg az effektek elviszik ezt a történetet is, bár lehet én nem tudnék elvonatkoztatni, hogy nem a filmes szereposztással adják), és persze tök jó, hogy a színházi darabot is olvashatja az, aki nem biztos, hogy eljut a szindarabra, de kivitelezésben ez édeskevés.
És hát ja, még az is előfordulhat, hogy Malfoy-ék lesznek a legpozitívabb, érdekesebb szereplők a történetbe, szóval hova kerültünk!?:)

2016. október 21., péntek

Bonnie MacBird: Vérében a művészet

Leírás:
London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia - aki az apjánál, egy angol lordnál élt - eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meg­gyil­ko­lá­sá­val. A nyomok a befolyásos és dúsgazdag lordhoz vezetnek Lancashire-be, ahol az ikonikus páros megérkezése után további rejtélyes halálesetek történnek. A Sir Arthur Conan Doyle stílusában megírt regényben Sherlock Holmes ismét bizonyítja zsenialitását és különleges, művészi érzékenységét...

Vélemény:
 Nem gondoltam volna, hogy valaha olvasok Harlequin könyvet, a kiadó nagyrészt Júlia meg Romana füzetek meg Nora Roberts és hasonlókat ad ki, ami valljuk be nem a férfiak által is fogyasztható soft-pornó alága a könyvkiadásnak.
De valamennyire ők is szélesítik a palettájukat, és már Daniel Silva könyveket is adnak ki és náluk fedeztem fel a legújabb Sherlock Holmes kötetet is.
Most úgy alakult, hogy egymás után két Holmes kötetet is elolvastam, márcsak az összehasonlíthatóság miatt is, a másik a Guy Adams féle Isten lehelete.
A nyertes pedig egyértelműben a Vérében a művészet, mégha eredetiségében nagy is a két kötet különbözősége.
Egy könyvuniverzumot folytatni az író halála után kérdéses művészet, mindenképpen másolással, feldolgozással állunk szemben, ami lehet jó, lehet rossz, lehet nagyon hű az eredetihez és lehet nagyon elrugaszkodott és nehéz eldönteni, hogy mi is a jobb.
A Szukits féle most kiadott trilógia vagy a nemrég kiadott Sherlock novella vállogatás mind mind eléggé elrugaszkodik az eredetitől, túl sok karaktert, történést vettek át nem csak Doyle de más írók műveiből vagy a történelemből, technikából. Nem mondom, hogy nem lehet a végeredmény úgy is jó, mert a novellásköteteben is több elég jó volt a sok közepes mellett, és hát ne felejtkezzünk meg a zseniális BBC féle Sherlock-tól, ami igen elrugaszkodott és mégis fenn maradt, de néha a kevesebb több.
A Bonnie Macbird féle kötet abszolút nem rugaszkodik el, stílusa teljesen Doyle-i, igazából az első pártíz oldal után meg is kellett néznem, hogy biztos nem olvastam én ezt már, mert nagyon ismerős, de friss kötetről beszélünk, így valószínű inkább csak a stílus lehet az.
A borító tetszetős, a kiadás szintén, a történet korhű és Sherlock-os, bár talán picit több dedukciót elbírt volna a történet, ahogy a vége is motivációk tekintetében talán rokonságban áll egy szintén nem rég kiadott Sherlock kötettel, de nem zavaróan.
És mivel nem jelenik meg sok/elég Sherlock történet manapság sem, így bőven ajánlható, talán az egyik legjobb az elmúlt 2-3 évből és főképp nemtől, kortól függetlenül ajánlható.

2016. október 12., szerda

Randall Munroe: Magyarázókönyv

Leírás:
Próbáltál már valaha többet megtudni valami érdekes dologról, de csakis azért nem sikerült, mert megbotlottál a szakzsargon buktatóiban? Ha igen, neked találták ki Randall Munroe új kötetét!
A Magyarázókönyvben vonalas rajzok segítségével és az ezer leggyakrabban használt szóval (igen, jól látod: 1000 szóval!) fejti ki egyszerűen jó néhány érdekes dolog hátterét. Többek között a mikrohullámú sütő, a Nemzetközi Űrállomás, a periódusos rendszer, a tektonikus lemezek, a mosó- és szárítógépek működési elvéről és/vagy felépítéséről hull le a lepel.
Hogyan működnek a dolgok? Mi az eredetük? Hogyan élhet(t)ünk nélkülük? Mi történik velük, ha felnyitjuk, felmelegítjük, lefagyasztjuk, vagy éppen szokatlan módon használjuk őket?
És ami a legfontosabb: mi történik, ha megnyomjuk AZT a gombot?
A szerző ezekre a kérdésekre a Mi lenne, ha?-ban már megszokott szarkasztikus humorral válaszol ráadásul 5-től 105 éves korig bárki számára érthető nyelven.

Vélemény:
Nehéz helyzetben van a bloger, ha olyan recenziós könyv kerül a kezében, ami rossz. Én alapból csak olyat kérek, amire van egy pozitív prekoncepcióm, kíváncsi vagyok a témája miatt, vagy bízok az íróban egy korábbi könyve miatt.
Ez utóbbi eset van most is, Randall Munro előző tudományos szórakoztató könyve, abszolút érdekes volt, így természetes, hogy érdeklődtem a következő könyve iránt, főleg, hogy a leírás alapján ez úgyszintén érdekesnek ígérkezett, hisz tudományos dolgok picit egyszerűbben megfogalmazva remek rajzokkal, esetleg némi humorral, nyilván nekem szól.
Amikor megláttam, hogy a kevés oldalszám nem egy zsebkönyvet rejt, hanem kifejezetten egy hatalmas könyvet, akkor még jobban örültem, lám még látszani is fognak a rajzok, belelapozva meg tényleg látványos rajzokat láttam.
Aztán elkezdtem olvasni és WTF. Komolyan nem hittem el, merthogy abszolút nem egyszerű módon írja le a bonyolult tudományos dolgokat, hanem fogyatékos szinten, esetleg Activity-zve. Nem a témát és a bonyolult megközelítést egyszerűsíti le, hanem a szavakat. Az egész szöveg teljesen érthetetlen. Sün helyett hegyes hátú macskát ír? WTF? Róka helyett kicsi kutyát. Híd helyett magas utat és így tovább, nem oldalanként 3 ilyen, hanem 70-80, minden szó! Az amúgy remek ábrák mellé activity szerű szövegek vannak feltéve. De minek? Kinek?
Megértjük a bonyolult dolgokat egyszerűen? Nem. Miért nem? Mert nem magyarul van, hanem rejtvényben van a szöveg is. Szóval a könyv nem magyarázókönyv, a könyv kitalálós könyv, amihez kéne magyarázat. Oké, értem a leggyakoribb ezer szó, ráadásul fordításban, úgyhogy lehet, hogy ez angolul működött is, de magyarul más a leggyakrabban használt ezer szó, de ez így használhatatlan. Semmit nem lehet belőle tanulni, mert nyilván szívesen hallanék a felvetett témák többségéről, de nem tudok meg semmit, hisz nincs mellette csak valami rejtvény és azon kéne keresztülrágnom magam szóról szóra haladva, hogy megkapjam azt a szöveget, ami amúgy magyarázza. És nem csak én vagyok a hülye, sokaknak megmutattam a könyvet és mindenki értetlenül áll, hogy ez így mi? Ajánlható szórakoztató irodalom? Nem. Ajánlható gyerekeknek? Nem! Ebből még új szót sem fog megtanulni, hisz gyaníthatóan egy híd, mókus, sün szavak már a párévesek szókincsét is képezik. De megnéztem, a 3 évesek szókincse az 1000 szó. Szóval azt tudom mondani, hogy a könyv semmiképpen nem ajánlható 3 éves kor felett, 3 éves kor alatt meg van olyan sejtésem, hogy nem érdeklődnek a felvetett témák iránt a gyerekek, de színezni ebben is lehet.

2016. október 4., kedd

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Mondhatnánk, hogy hatalmas csalódás, de ez is csak úgy igaz, ahogy két lottoötös után az ember a beírt 1,2,3,4,5-ös számsor valószínűtlenségére fogadna, mintsem, hogy harmadszor is ötöse lesz zsinórban. Az első két könyv remek volt a második kifejezetten taszító mellékszereplője ellenére is. És ez a mellékszereplő most saját könyvet kapott, merthogy majd bebizonyítja Backman, hogy lehet az is szerethető. Nem lehet. Vagy lehetne, de ahhoz ügyesebben kéne kavarni a szálakat.
Britt-Marie ellenszenves perszóna, csak az érdekli, hogy ki mit gondol róla, tele van előítéletekkel, zsörtölődő öreglány egy saját maga választotta és saját maga építette elnyomott szereppel és rengeteg kényszerbetegséggel. Ennyi (bár gondolom pszichológusok még találnának). Lelép okok miatt otthonról és nyilván a másik élettér hatással van rá, de igazából csak épphogy tologatják az események, igazi jellemfejlődésen nem megy keresztül, az utolsó részben is ugyanolyan, mint az elsőben, hiába a szeretetre éhes közeg, aki bárki újnak örül annak viselkedésétől függetlenül.
Így igazából az újrakezdés témája is kérdéses, a nyitva hagyott befejezés miatt meg főleg, nem biztos, hogy történt bármilyen újrakezdés egy apró életepizódnyi kitekintésen kívül.
A könyv nem tartalmaz ezenkívül romantikus szálakat sem, bár van rá próbálkozás, de egyszerűen sikertelen, attól, hogy beleír két jelenetet, amikor köszön az egyik ember a másiknak és a harmadiknál már a kapcsolat lehetőségének romantikus képe van felvetítve attól még ez nem az, nem így működik, vélhetőleg két öregember között sem.
A történet amúgy szintén nem kiemelkedő, de az elég lett volna egy működő karakterrel, jellemfejlődéssel, humorral (egyet sem nevettem), kevesebb „nagybölcsességgel” (a végére már tele van Coelhos szösszenetekkel).
Amúgy hidegen hagy a foci és nem rúgnám vissza, pláne nem drukkolnék. Ez is egy csoport:)

Robert Merle: Nekünk nem kel föl a nap

Azért annyit jegyezzünk meg, hogy ez nem regény, bár egy abszolút érdekes közegbe helyezi az írót/főszereplőt, de nincs cselekménye, abszolút nem regényes. A legbasic-ebb hozzáállás, Merle bácsi lement és végkérdezett mindenkit, hogy, hogy működik minden és amúgy miről mit gondolnak és nulla fantáziával leírta és nem is átírta ezeket a beszélgetéseket (ha nem látott soha tengeralattjárót és nem beszélgetett senki benne utazóval, akkor nagy fantáziával írta le ezt a fantáziátlan interjúkörutat, de ennyi) és kész, irodalmi értéke nulla, cselekmény nulla, stílus Merle-i és abszolút olvastatja magát de még azt se mondom, hogy nőt a tengeralattjárókról való tudásom. A helyszínbe és a témamegközelítésben sokkal több lett volna, ez így kevés egy Merle-től.

2016. szeptember 2., péntek

Leslie L. Lawrence: Homokvihar

Oké, értem én, hogy idegesítő, ha az író munkáját egy szerkesztő még kezelésbe veszi, hisz régen is mennyi oldalt kivágtak LLL könyveiből és lássuk be most is simán mehetne 2-300 oldal kihúzás, aztán meg valószínű terjedelemre fizetnek.
De legalább keressen egy lelkes vagy lelketlen olvasót, aki ingyen vagy pár fillérért elolvassa a könyvet kiadás előtt, mert már lassan nem az a legnagyobb baj, hogy ugyanazt a történetet olvassuk ugyanazokkal a nem túl életszerű szereplőkkel és fordulatokkal, csak a helyszínt és a neveket írja át, hanem, hogy sajna vannak memóriabajok és nem emlékszik mit írt fél vagy 50 oldallal előbb és ez ellentmondást szül, ahogy ellentmondásos szófordulatoktól is hemzseg (több helyen is ellenkező értelmű szót használ, így értelmetlen lesz a mondat, pedig lehet csak a fosztóképző hiányzik vagy feleslegesen szerepel benne, ahogy értelmetlen, hogy egy gépfegyvert olyan hosszúkás alakú tárgynak fest le, ami legjobban egy gömbre hasonlít) és a szereplők neveit sem találja el mindig, ahogy azt sem, hogy ki mondja kinek, így értelmetlen párbeszédek születnek. Persze lehet, hogy mindez későbbi elgépelés, helyesírás ellenőrző túlbuzgósága, de ha nem magyar könyv lenne azt mondanám, hogy borzalmasa fordítása.

2016. augusztus 9., kedd

Ellen DeGeneres: Szórakozol velem?!

Leírás:
Sok élmény ért az elmúlt évek során, és sok olyan tapasztalatra tettem szert, melyet szívesen megosztanék a kedves olvasókkal. Szóval, ha van egy perced, dőlj kényelmesen hátra és élvezd mindazt, amit ebben a könyvben összehordtam. Remélem, a könyv végén az lesz az érzésed, hogy minden követ megmozgattam, minden ajtót kinyitottam, minden ablakot betörtem és minden szőnyeget kiporszívóztam. Sőt még zongoráztam is szóval, kezdhetünk?

Ellen DeGeneres humorista, bestseller író, az egyik legnépszerűbb amerikai műsorvezető, Oscar-díj-átadó házigazda és számtalan közönségdíj büszke tulajdonosa, akinek egyetlen nem titkolt célja van ezzel a könyvvel (és úgy általában a tevékenységével), hogy Téged szórakoztasson. Engedd meg hát neki!

Örülök, hogy úgy döntöttél, belenézel a könyvembe. Tudod, ez az hely, ahol a szerzők ismert emberektől idéznek arról, hogy milyen nagyszerű ez a könyv. De én ezt nem igazán szeretem. Olcsó trükknek tartom, ami csak arra jó, hogy bepalizza az embereket. Nem hiszek benne. Te ennél úgyis okosabb vagy, és szebb úgysem dőlnél be.

Nagyon tetszik a blúzod jól megy a könyvemhez!
ELLEN DEGENERES

Imádom, ahogy fogod ezt a könyvet. Látszik, hogy erre születtél Vedd meg és el se engedd!
ELLEN DEGENERES

Tudod, mi tetszik nekem a legjobban benned? Az, hogy így egymásra találtunk. Na meg a szemed!
ELLEN DEGENERES

Te vagy a legkedvesebb olvasóm! Minden idők abszolút kedvence. De psszt... meg ne mondd a többieknek!
ELLEN DEGENERES

De lássuk, mit mondanak mások!

DeGeneres imádnivalóan egyedi megközelítésben beszél mindenről. Bármi legyen is a téma: a kelkáposztától a divatbemutatókig vagy Jézusig, az biztos, hogy rajongani fogsz érte!
PEOPLE MAGAZIN

DeGeneres könnyed, olvasmányos stílusa a régi és az új olvasóknak egyaránt a kedvence lesz!
PUBLISHER WEEKLY

Egy rajongó sem fog csalódni! A szerzőnek különleges képessége van az abszurd belső monológok ütős megjelenítésére, hetet-havat összehord DeGeneres összetéveszthetetlen bölcsessége és szókimondása egy pillanatra sem lankad.
KISKUS REVIEW

Elmondás::)
https://www.youtube.com/watch?v=lXNbwBFGX50

Vélemény:
Ha ismert ember vagy, akkor meg fognak előbb-utóbb keresni, hogy írjál könyvet. Ha vicces ismert ember vagy, akkor meg egyenesen ott fognak tolongani, hogy tessék már nyomtatásban is viccesnek lenni, a híresség faktor ugyis el fogja vinni, az a bónusz millió (ft-ban vagy dollárban függően, hogy hol születtél), meg ugye, hogy jól fog jönni és kapsz egy évet és kb. pár napos munka, észre se veszed. Ilyenkor szokott lenni, hogy hát véletlen van pár novellám, azt esetleg kiadhatjuk, bár csak 3 és fél oldal. Ugyanmár tudsz te, írj hozzá bármi, mond fel diktafonra aztán majd átírjuk, hogy ki lehessen adni, könnyen fog menni, jó lesz az. És általában belemennek és minden humoristának van egy ügyesen szerkesztett könyve, amiben van úgy 50 oldal tartalom felturbózva a tördeléssel, ha meg jól fogy, akkor lesz belőle akár három könyv is. Hogy jók-e ezek a könyvek? A leggggggggggritkább esetben. Vannak irtó rosszak és vannak a feleslegesek. Nagy Kőhalmi rajongó vagyok, egy éven belül kijön a könyve és bizony borzalmas lesz. Miért? Mert nincs jó könyv ebben a témában, hogy mindenkinek mindenfélét mindenről így és úgy írunk, ha van kis kézügyességünk hát még rajzolunk is hozzá. Én is sajnálom, de ez nem lesz jó, Kissádám könyve is pocsék és a többi stand uposnak is, bár KAP legalább nem ezt a vonalat követte és az még akár jó is lehetett volna.
És persze nálunk is híres amerikai sztárok könyve is nagyon néha megjelenik és vagy van benne egy kis csavar, mint pl. Neal Patrick Harris könyvébe, vagy semmi csavar, mint Ellen könyvébe. Hozzátéve, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy Ellen ismert itthon, szóval nem tudom mi fogja eladni a könyvet.
Én magam ismerem Ellen DeGeneres-t, de nem vagyok rajongó, láttam pár adást, de inkább csak részleteket meg Oscar hostként és persze jól hozza Szenillát a Némóban, így bár láthatóan női célcsoport van megcélozva, én is szívesen vettem kézbe és abszolút nem bántam meg.
Oké, amit fent leírtam, az mind igaz és erre is igaz, a könyv abszolút nem jó és teljesen felesleges. De ennek ellenére nem zavaró, nem rossz, mivel tartalom alig van benne nagyon gyorsan kiolvasható és annyi vicces stílust abszolút tartalmaz, mint az Ellen show (most megnéztem egy részletet direkt:). Szóval akinek bejön ez az álnaíva hozzáállás annak abszolút ajánlott meg persze akit érdekel, hogy mi jut éppen eszébe egy talk show host-nak, ha azt a feladatot kapja, hogy írjon valamit. De ettől lássuk be ugyanezzel a tartalommal és Kovács Erzsike írói névvel egy darabot se lehetne eladni semmilyen áron.
Amúgy lemaradt az eredeti cím a könyvből, ahogy más könyveknél meg lemarad a fordító, nincsenek kötelező tartalmi kellékek?











2016. július 28., csütörtök

Steve Berry: A Lincoln-mítosz

Leírás:
1861 ​​szeptembere: Nem minden az, aminek látszik. Ezzel a különös megjegyzéssel száll elnökről elnökre egy sokkoló titok, amely ekkorra Abraham Lincoln kezébe kerül. És ahogy lezajlanak az Amerikai Polgárháború első véres csatái, Lincolnnak egyedül kell döntenie, miként használja fel ezt a kényes tudást: megmentsen-e többezer amerikai életet, vagy feláldozza a nemzete jövőjét?
A jelen – Washingtonban jelentős politikai vihart kavar egy hivatalos vizsgálódás egy nemzetközi vállalkozó, a Mormon Egyház egyik Vénje ellen. Dániában az Amerikai Igazságügyi Minisztérium egyik eltűnt ügynöke veszélyes emberek fogságába esik. És néhány órán belül Cotton Malone ahelyett, hogy továbbra is békésen árulná a könyveit a boltjában, Malone nemcsak az életét, a szabadságát, hanem legnagyobb szerelmét is kockára teszi, hogy kiderüljön az igazság Abraham Lincolnról – és közben az Amerikai Egyesült Államok sorsa is ettől függ.
Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere egy tudós alaposságával bogozza ki múltbéli események, legendák korunkig ható szövevényét. A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban.

Vélemény:
Az Ulpius-ház megszűnésével sok sorozat átkerült más-más kiadókhoz, bár némelyik folytatásra
sokat kellett vagy még mindig vár az ember. Steve Berryt Gabo-ék vették át és folytatták ott, ahol abbamaradt (még a novellákat azért ki kéne adni, ha esetleg gondolkodnak az eddigiek újra kiadásán, akkor pl. lehetne bónusz tartalomként az oda kapcsolódó Cotton Malone novellákat csatolni, lehet csábítóbb lenne, mint csak az egységes sorozatarculat). És ha már arculat: Az eddigi Ulpius-os Berryk egységes arculattal jelentek meg, sok-sok azonos elemmel.
Gabo részben átvette ezt, bár eltűnt a hátulról fotózott ember a borítóról (valami miatt a
Templomosok öröksége újra kiadására viszont már visszamászott, szóval érthetetlen, elfért volna
a Mormon könyv helyett itt is), a grafikán kicsit csavartak, de az új kiadások ezt követik is,
hasonlít is, de azért elkülönül is a korábbi kiadottaktól. Minőségben lehet csak én kaptam
ilyen darabot, de azért kihívásokkal küszködik, óvatosan olvasok, de ennek a gerince hamar
elvált a ragasztástól illetve gyűrődött is, ez ritkán fordul elő.
A könyv ismét egy érdekes feltevést vesz elő, ami különösen érdekes így a Brexit után egy
picivel, vajon kiléphet-e egy (vagy több) állam az USA-ból, miért lépne ki, akar-e kilépni,
milyen következményei lennének, stb-stb. Ezt egy mormon vonalon keresztül mutatja be, ami
szintén érdekes és nálunk talán kevésbé gyakori téma, bár úgy éreztem azért nagyon nem akar
belemenni és odamondogatni, de azért találhatunk érdekes történeteket és adatokat. Helyszín
ennek ellenére mégsem az USA teljes egészében, hanem random Salzburg, teljesen funkció nélküli
helyválasztásként, egyszerűen arra túristáskodott Berry, megtetszett, túl sok rejtélyt nem
talált arra, de akcióhelyszínnek minden jó lehet, ezért átreptette a szereplők nagy részét
némi csetepatéra, majd vissza, persze színesíti, de funkció nélküli (ahogy a férfi segg a
filmekben:).
És bár már egyszer besokaltam Berry-ből, most tényleg faltam a lapokat, a stílus jó, pörgeti magát, de ettől még marad a tucat érzés, azért nem egy Dan Brown, de a maga szintjén szórakoztató.

2016. július 7., csütörtök

Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Leírás:
Titokban köztünk élő démonok tették tönkre John Wayne Cleaver egész eddigi életét, ám mégis sikerült győzelmet aratnia felettük, és most már ő vadászik rájuk. Egy titkos kormányzati elitcsapat tagjaként arra használja különleges adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen.
Csakhogy a démonok is tudják, hogy üldözik őket, és az eddigi macska-egér játék lassan totális háborúvá fajul.
John nem akar többé az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját elmegyógyintézetbe zárják, és legfőképp nem akar embereket ölni. De nagyon is le akar számolni a magát Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal, miközben az áldozatok egyre csak szaporodnak.
Ám ez a csillapíthatatlan éhségű szörnyeteg hatalmasabb és vérszomjasabb minden eddiginél
A nálunk is nagy sikerű Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiát folytató regény a New York Times bestseller-szerző, Dan Wells új sorozatának első darabja.

Vélemény:
Érdekes történet ez több szempontból is. Egyrészt van ez a lezárt sorozat, tetszett is, bár féltem, hogy YA lesz, de talán nem volt az, talán az volt, döntse el, aki ismeri az összes ismérvet. De azt a sorozatot szépen lezárták, az ember azt gondolná, vége és akkor fogják és folytatják és akkor muszáj olvasni, mert hát akkor lássuk, mi történik, de tulajdonképpen semmi szükség a folytatásra, nem lenne hiányérzetem, ha nem lenne 4. 5-6. rész majd, csak hát sorozathatás.
Aztán itt a másik rész is, hogy ez továbbra sem egy könyv. Ahhoz nagyon kevés. Ez egy túlírt novella (állítólag az is az alapja), de csak terjedelmében túlírt, mert amúgy 25 oldalban is ennyi történet, ennyi karakter, ennyi gondolat simán beleférne, de az ember észre sem veszi, hogy 300 oldal. De mondom, ez kevés. Persze majd kijön a z 5-6. rész és egyben alkot egy könyvet talán, de most csak egy egyszerű epizódot kapunk, kis továbbvezetést, új alapesetet, új karaktereket és ahogy befejezte ezt várhatjuk a következő résztől is, nem nagyon lesz átvezető szál a főszereplőn kívül. 
Szóval bár nem untam meg volt egy-két jó rész, de ez egy közepes könyvnél semmivel sem több, egy epizód egy hosszú hol jó, hol rosszabb sorozatban, amire már egy hónap múlva nem emlékszem (na nem mintha az eredeti trilógia könyveit nem egészként kezelve tudnék bármit is mondani az egyes könyvekről).

2016. június 15., szerda

Aziz Ansari: Modern románc

Leírás


Elgondolkodtató, vicces és mélyre ható utazás a modern kapcsolatok szépségei és buktatói között Amerika egyik legfelkapottabb humoristájától.
Egyszer mindenki nekiveselkedik, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Emberekkel ismerkedünk, randizunk, kapcsolatokat kezdeményezünk mindezt abban a reményben, hogy találkozunk valakivel, aki megérinti a lelkünket. Ez most bevett dolog, de elképesztő mértékben különbözik attól, ahogy az emberek alig pár évtizeddel korábban éltek. Az új technológiáknak hála döbbenetesen egyszerű kapcsolatba lépni, és válogatni a lehetőségek között. Akkor mégis miért ennyire frusztrált mindenki?
A problémák egy része saját korunk terméke. De a szerelmi életünk változásai mégsem írhatók egyedül a technológia számlájára, ugyanis rövid idő alatt a párválasztás teljes kultúrája végleg megváltozott. Ma az emberek idősebben házasodnak, mint valaha, és éveket töltenek életükből a Nagy Ő utáni kutatással.
Aziz rengeteget élcelődött a modern kapcsolatokon, de a Modern románc kötet megírása közben úgy vélte, szintet kell lépnie. Összeállt az NYU szociológusával, Eric Klinenberggel, és közösen hatalmas kutatási projektbe fogtak, amely keretében több száz beszélgetést és fókuszcsoportot vezényeltek le Tokiótól Buenos Airesen át Wichitáig. Vizsgáltak viselkedésmintákat, közvélemény-kutatásokat, és létrehozták a Redditen saját kutatási fórumukat is, ahol több ezer üzenetet dolgoztak fel. Bevonták a világ társadalomtudomány-kutatóinak krémjét is.
A Modern románcban Aziz Ansari maró humorát a legmodernebb társadalomtudománnyal ötvözi, hogy feledhetetlen tanulmányút keretében mutassa be nekünk szép, új romantikus világunkat.

Vélemény:
Mindig öröm, ha egy általam kedvelt celeb/sztár (nevezzük bárminek, itthon nyilván teljesen mást jelent) könyvét magyar nyelven is olvashatjuk. Így hát, amikor a Parks and Recreation egyik (de nem a leg-, úgyhogy továbbra is ajánlott lenne kiadni Nick Offerman könyveit vagy, - mivel úgyis a The Office-ból nőt ki az egész sorozat -  Rainn Willson könyvét) vicces karakterének megformálójának, az amúgy stand up-jairól is éppannyira ismert Aziz könyvét választotta a Fumax Gemini első könyvének őszintén örültem. Igazából el sem olvastam, hogy mi féle könyv ez, egyre gyakrabban teszem ezt a biztos olvasásokkal, végülis miért kéne nekem bármit tudnom egy könyvről előre az író személyén kívül.
A borító olyan, amilyen, a kinti borítót vették át, így felesleges lenne a magyar kiadót szidni érte, meg az úgyis csak marketing szempontból fontos.
Alapvetően én azt hittem, hogy egy könnyed regénnyel van dolgunk a címben említett témában (ebben a témában ajánlom Simon Rich The Last Girlfriend on Earth kötetét a kiadónak, ha hasonló, mint a sorozat, akkor nagyot ütne és modern, vicces, romantikus:), majd, hogy ezt a témát nem regényesen, de vicces oldalról fogja meg Aziz.
Nos többet és kevesebbet is, egy szóval mást kaptam.
Ugyanis (most feltételezzük, hogy amúgy nem egy pszichológus írta meg a nagy részét és a megjelölt író meg csak kiegészítette a poénokkal, mert hát ez is fenn állhat amúgy), Aziz fogta magát és komolyan vette a témát. Kutatótársakat szerzett maga mellé, fókuszcsoportos megbeszéléseket, mélyinterjúkat, internetes blogot szervezett a témában, több világvárosban és amerikai kisvárosba is elment, hogy konkrétan és szakszerűen információkat gyűjtsön a régi és a mai ismerkedési szokásokról, azok különbözőségéről, a mai ismerkedést jellemző problémákról. A könyv nagy része tehát szakkönyv, viszont a szórakoztató ismeretterjesztés címkével (és semmi esetre sem romantikus címkével) mindenképpen felruházható, ugyanis nem fukarkodik a humoros elemekkel sem.
Nem gondoltam magam a modern románc teljes jogú résztvevőjének (bár sokkal jobban, mintha még mindig ez a báros-discos ismerkedős vonal lenne a jellemző, mint 10 éve akár), mégis a könyvben foglaltak nagy része ismerősként csengett. A problémák, a fő konklúziók egyike sem ígér újdonságot annak aki tényleg az internetet, az okostelefonját tartja elsődleges kapocsként az ismerkedéshez ugyanazokhoz az emberekhez, akiket meg lehet szólítani a villamoson is csak az creepy (a könyvet két nap alatt kivégeztem, ez alatt ugyanennyi Tinder kapcsolatot is még hamvában, de a könyv témáit megbeszélve, könyv felett összekacsintva a telefonommal), de mindenképpen összefoglaló mű, hogy mi is megy most (leginkább a 30-as középosztálybeli értelmiségiek körébe), mennyivel is nehezebb most ismerkedni, mint öreganyáink idejében és mennyivel is jobb most ismerkedni a sok téren jelen lévő választás kiszélesítése miatt (hisz amúgy már valószínű 10 éve házas lennék egy két utcával arrébb lakó lánnyal és három gyerekkel és még mindig azon gondolkodnánk, hogy meg tudjuk-e amúgy kedvelni a másikat idővel, míg most tucatnyi kívánatosabb verzió közül választhat az ember, amik adott esetben mind jobbak).
A téma tehát érdekes, a nemzetközi kitekintések színeznek is rajta és mellé kapjuk a szakszerűségen túl a humort is, ami nincs tolakodóan előtérbe helyezve, nem akar mindent viccel elütni, tényleg vannak hosszú bekezdések, vagy oldalak, amiben nincs egy deka humor sem és akkor az utolsó mondatba üt egy nagyot egy hülye beszólással, képpel, vagy az interjúalanyok valódi példáin keresztül.
Szóval aki romantikus könyvet vár, vagy regényt, annak nem ajánlott, akit érdekel, hogy ismerkedünk mostanában és szeret nevetni is, annak viszont erősen ajánlott könyvecske.





















2016. június 3., péntek

George R. R. Martin – Elio M. García Jr – Linda Antonsson: A tűz és jég világa

Egyrészt a plusz pont: a könyv gyönyörű; kivitelezés, festmények, minden abszolút maximumot érdemel. A tartalom viszont nem. Persze hozza azt, amit ígér, egy képzelt világ lexikona. De én a valós világ lexikonaira sem adnék túl sok pontot, egyszerűen nem szórakoztatnak. Tudom, gyerekként egyszer eljutottam az E betűig valamelyikben. Egy olyan lexikonra meg, ami valóban szerteágazó, de minden eredetiséget nélkülöző (évekig olvastam, így csak a végére emlékszem, de tényleg a rizsán kívül gyakorlatilag csak fognak létező rasszokat, kultúrákat, vallásokat, átnevezik, esetleg kicserélik egyik tulajdonságát egy másikkal és eladják egy új sziget, város vagy nép történetének, nagy munka leírni, nem munka kitalálni) és hát nyilván nem is valós, az alaptörténethez ritkán kapcsolódó kiadványról van szó, ahol inkább a kitartást lehet értékelni, de hiányzik belőle a fantázia (ahogy persze a GoT első részéből is szinte, de azt nem is az adja el, hanem a karakterek és a történések, de hát lexikonban ezekből van a legkevesebb, ahogy stílusból sem) Ellenben leszögezhető, hogy a Tűz és Jég világában a legkevésbé érdekes terület Westeros, ahogy talán a legkevésbé érdekes történet is maga a Tűz és Jég történet, szóval van ebben az univerzumban még potencia, bár lehet nem sokban hasonlítana az eredeti történetre, de kíváncsian forgatnám azt is.

Andrew Shaffer: How to Survive a Sharknado and Other Unnatural Disasters

Alapvetően úgy gondolom, hogyha az Asylum és Syfy filmeket nagyobb költségvetésből színészekkel, normális számítógépes trükkökkel látnák el és nem csak pénzmosoda lenne minden küszöb megugrása nélkül, akkor én rendszeres nézője lennék ennek a ponyvaműfajnak. Sajnos azonban még nincs így, 95-ös számítógépes játékok grafikájával és Zs kategóriából kiörgedett színészkékkel gondolom egy csapóval veszik fel őket egy szeles hétvégén.
Viszont valami miatt a Sharknado kiemelkedik valószínű csak marketinges szemszögből, de rendes bevételt hozott a csatornának, azóta is jönnek a folytatások és a 2. (vagy 3?) részben említett könyvünket is bemutatják, egyben reklámozva mindegy csatolt terméket. Miután amúgy fillérekért meg lehet venni (ne várjunk album méretet), ezért gyorsan le is csaptam rá és nem is bántam meg. A könyv a Syfy Zs vonalának ilyen-olyan giga-mega-mecha állatkáit és természeti katasztrófáit mutatja be részben komolykodva, részben viszont rengeteg humorral, kikacsintással. És bár nem láttam 90%-ukat, abszolút jól szórakoztam. Persze csak aprónként haladva (ezért a 15 hónapos olvasási hossz:), nagy mennyiségben megárthat.:)

Thuróczy Gergely (szerk.): Az ellopott tragédia

A kevesebb több lett volna tipikus esete. Most tekintsünk el a randa borítótól, hisz kapunk rá magyarázatot, hogy olyan ponyvaszerű (ettől még lehetett volna szebb). Kapunk egy részletes életrajzot (volt már ilyen, de mindig derülnek ki új dolgok, szóval kell is az ilyen) és ennek vége még a könyv felénél is kevesebb terjedelembe. Akkor mi a maraédk 300 oldal? Nagyrészt semmire sem jó levélrészletek, egy kisregény három verziója és a leveleket magyarázandó értkezések. Az első részre tehát jár az 5 csillag, a második rész viszont unalmas, felesleges, néhol levéltitoksértő (oké, ez csak engem zavar) max 1,5 csillagot érdemel az irodalom (akár ponyvairodalom) iránt érdeklődőktől, az más kérdés, hogy a meta dolgok iránt nyitott kutatóknak talán aranybánya.
Amúgy meg fel kéne éleszteni a ponyvaműfajt, akár heti több 50-70 oldalas mű kortárs szerzőktől (tucatszám) mindenféle témában egységesen 200 ft-ért, változó színvonalban, de ez adná meg a fő érdekességét.

Arthur C. Clarke: 3001 – Végső űrodisszeia

Azért pár szót így a sorozatról:
-valószínű nincs másik ilyen négyrészes sorozat (bár lehet a limonádék ilyenek), amiben konkrétan ilyen kevés cselekmény lenne, a négy könyvnek sincs egy könyvnyi cselekménye, az utolsó résznél a 225 oldalból a 200. környékén mintha lenn egy, de ennyi
-és ez általában nem baj, főleg az első két részben van hangulatteremtés és főleg – általában – nagyon érdekes leírások.
-annyira viszont nem jó leírások, hogy ami jól sikerült leírófejezet azt sorra bemásolja a következő könyvekbe is változatlanul
-a 3001-nek pedig már a leírásaival sem voltam elégedett, oké az előző leírások a kornak megfelelő tudományos cikkek icipicit továbbgondolt verziói, teljesen földhöz és korhoz ragadtak, de elvileg hihetőek is lehetnek, hisz távoli világokat mutatnak be, míg a pár évtizeddel előrébb járó leírások sem oly nagyon különböznek a valóságos idősíktól, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy az űrhajózás kb. semmit sem fejlődött az elmúlt évtizedekben, de a 3001 már nem távban, hanem időben távoli Földet akar bemutatni és az már nekem túl hihetetlen és nagyon korhozragadt és optimista. Nem tudok elképzelni és már a sci-fi írók is nehezen utopisztikus társadalmat és szerintem ez már 1996-ban sem volt divat, ha nem is kezdődőtt még el talán teljesen ez a disztópikus hozzáállás. De persze ez egy dolog, de valahogy tényleg úgy érezni, hogy néhány dolgot átvesz abból, ami talán 50 év múlva lenne és azt kiegészíti pár elszállt ötlettel és máris 3001-et írunk, csakhát nagyon hiányos a közte eltelt 1000 év.
-és hát na, amit elnézünk egy gagyi, de látványos akciófilmnek, a Függetlenség napjának, azt azért már ne várjuk el az egyik legnagyobb sci-fi írótól. Nem, egy idegen faj szuperszámítógépe nem fogja lejátszani az Enya cd-met és nem megy rajta semmi amit ilyen vagy olyan nyelven írtak bármikor a programozók.